Elsőként azt kell tudni, hogy nem egy kis veszélyforrású sportról van szó. Mert hát mi van, ha nem nyílik ki mondjuk az ejtőernyő? Persze a kínaiak sem erre gondoltak, amikor Fokien császár koronázási ünnepségére 1306-ban kitalálták az ejtőernyő ősét. Bambusznádakra kifeszített bőrlapokat használtak, s fákról és tornyokról ugrottak le.
Rengeteg időnek kellett eltelni ahhoz, hogy Leonardo da Vinci a szerkezet helyes működését papírra vesse. Úgy képzelte, hogy egy 12 öl széles és ugyanolyan magas sátorponyvával bárhonnan leereszkedhet.
Hasonló elképzelése volt a magyarországi származású Verancsics dalmát püspöknek. Az ő tervei alapján készített ejtőernyővel már 1617-ben kísérleteket is végeztek.
Az első bizonyítható ugrásokat 1777-ben Joseph Montgolfier követte el, aki egy fészer tetejéről vettette magát a mélybe. Két évvel később már az ernyő kupoláját félgömb alakúra változtatta, aljára kosarat helyezett és 35 magasságból állatokkal száguldott a mélybe.
A következő nagy alkotó Louis Sebastian Lenormand volt, aki 1783-ban az ejtőernyő mai is használatos változatát tervezte meg komoly számítások alapján. Ma is az általa használatos Parachute elnevezést használják az ejtőernyőre.
A repülőgép fejlődésével az is együtt járt, hogy olyan technikai megoldásra volt szükség, amely lehetővé tette, hogy az ejtőernyős az ernyőt mindig magán viselje, s tetszés szerint bármikor kinyithassa. Az első ilyen ernyőt Gleb Jevgenyevics Kotyelnyikov alkotta meg az 1900-as években.
A két világháború közötti fejlesztések az angolok, amerikaiak, franciák nevéhez fűzödtek.
Persze a háború eseményeiből sem maradhatott ki ez a nagyszerű találmány, amelyet a németek vetettek be 1940-ben. Ezzel készen is volna a mai modern ejtőernyő, de azt azért nem állíthatjuk, hogy mint minden technikai találmány nem fog továbbfejlődni az évek során.
Most már szakavatott történésze vagy az ejtőernyő kialakulásának, de még mielőtt a magasba emelkednél, nem árt egy tanfolyamot is elvégezni.
Tanfolyam